Színész, énekes, dalszövegíró, műfordító.
2014-2017. Pesti Broadway Stúdió (Budapest) 
2014 óta a Budapesti Operettszínház tagja.
2016-tól a Magyar Hajnal Énekstúdió növendéke
Elismerései:
2012 Ezüst Hóvirág Nemzetközi Énekverseny, Arad - I. helyezés 
2017 Marsallbot, igazgatói nívódíj (Budapesti Operettszínház)
Zeneiskolát végzett. 12 éves kora óta szerepel színpadon.
Szülőfaluja művészeti egyesületének életében fiatal korától aktívan részt vett. Színpadra állította többek között a Valahol Európában, 
A dzsungel könyve vagy Az Oroszlánkirály című előadásokat, melyekben szerepelt is.
Gyerekszereplőként Gimesi szerepét alakította a  „Légy jó mindhalálig!” című előadásában. 
Gimnáziumi évei alatt a pécsi Szivárvány Musical Stúdió tagjaként több darabban is jelentős szerepeket játszott el (Kiálts a szeretetért!, Padlás, Koldusopera).
Szabadidejében dalokat és darabokat fordít, illetve ír.
Szerepei:
Sztárcsinálók - Néró / PS Produkció (UP Újpesti Rendezvénytér)
Macskafogó - Nick Grabowski / József Attila Színház
Titanic - Jim Farrell / Veszprémi Petőfi Színház
Izgass fel! - Richard / Hatszín Teátrum
Rómeó és Júlia - Mercutio / Papp László Sportaréna
Apácashow - TJ, bandatag / Zikkurat Színpadi Ügynökség
A kék madár - Fiatal Tyltyl / Budapesti Operettszínház
A Notre Dame-i Toronyőr - Quasimodo / Budapesti Operettszínház
Lady Budapest - Péter / Budapesti Operettszínház
Ének az esőben - Énekes / Budapesti Operettszínház
Mária főhadnagy - Kocsmáros / Budapesti Operettszínház
Amerikai komédia - Benjamin Pershing, Tony titkára, titkos imádója / Budapesti Operettszínház
Elfújta a szél - Ashley Wilkes / Budapesti Operettszínház
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - Ben / Budapesti Operettszínház
Légy jó mindhalálig - Gimesi / Pécsi Nemzeti Színház
							 
			
			
									
						
															
									
										
										
											
												2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical
												Tihanyi Szabadtéri Játékok
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical
												Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A KINCSES SZIGET - musical
												Magyar Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A PADLÁS
												Barátság Művelődési Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A padlás
												Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A padlás
												Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Padlás
												Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS
												Bálint Ágnes Kulturális Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Abigél
												Budapesti Operettszínház
												
													- Kalmár tanár úr – osztályfőnök:
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Apáca Show
												Budapesti Operettszínház.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az Orfeum mágusa
												Budapesti Operettszínház
												
													- Leopold Mária Lippert Weilersheim
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT…kicsit másképp…
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Évadkezdő MusicalPlusz
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Gyilkos Ballada - Rock-Musical
												Bartha Management
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Gyilkos Ballada - Rock-Musical
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hegedűs a háztetőn
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												I. MUSICALEK ÉJSZAKÁJA az Erkel Színházban
												Erkel Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Jézus Krisztus Szupersztár
												MADÁCH SZÍNHÁZ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lady Budapest
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												Légy jó mindhalálig
												Pécsi Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												LIZZIE rockmusical
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Macskafogó
												Szarvasi Vízi Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Macskafogó - musical - József Attila Színház
												Kálmán Imre Művelődési Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Menken-Glenn: Apáca Show
												Szegedi Szabadtéri Játékok
												
													- TJ - bandatag (Curtis unokaöccse)
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap
												Broadway Ticket Hungary Kft..
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Meztelen igazság / zenés vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mindhalálig Musical
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Misi mókus
												Móricz Zsigmond Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												MISI MÓKUS
												RaM-ArT Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												MISI MÓKUS - családi musical két részben
												Propeller Team Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Musical Klub - sztárvendég: Cseh Dávid Péter és Gadó Anita
												Postakürt Alapítvány
												
													- A Budapesti Operettszínház Marsallbot-igazgatói nívódíjával kitüntetett színművész, énekes.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Musicalmesék
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Presser-Sztevanovity-Horváth: A PADLÁS - félig mese - félig musical két részben
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												RANDOM Musical & Jazz
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												RANDOM Musical Est 5. - Egy csipetnyi BROADWAY
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												Rómeó és Júlia
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical2020
												Broadway Ticket Hungary Kft..
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												SZÉP NYÁRI NAP
												Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap
												Tatai Szabadtéri Játékok
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												SZÉP NYÁRI NAP
												Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap
												Broadway Ticket Hungary Kft..
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap
												Madách Imre Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap
												Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												SZÉP NYÁRI NAP
												Szegedi Szabadtéri Játékok
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap
												Bálint Ágnes Kulturális Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap - A Neoton musical
												Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap - A Neoton musical - Veres 1 Színház
												Kálmán Imre Művelődési Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap - Neoton musical
												Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap - Neoton-musical
												Broadway Ticket Hungary Kft..
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap - Neoton-musical - Veres1 Színház előadása
												Broadway Ticket Hungary Kft..
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szép nyári nap - Veres 1 Színház
												József Attila Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA
												PS Produkció Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tajtékos Dalok - Boris Vian revü
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Valami bűzlik
												József Attila Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Veres1színház: Szép nyári nap -  A Neoton musical
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												xxErdei kalamajka
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Yeston-Stone: Titanic
												Szegedi Szabadtéri Játékok
												
													- Charles Lightoller, másodtiszt
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzA kék madár
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzAmerikai komédia
												Budapesti Operettszínház
												
													- Benjamin Pershing, Tony titkára, titkos imádója
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzApáca Show
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzElfújta a szél
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzÉnek az esőben
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzMária főhadnagy - az Operett Akadémia előadása
												Budapesti Operettszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												zzRebecca
												Budapesti Operettszínház